Prológus
A nevem Nina Walker. Végzősként tanulok egy LA-i gimnáziumban. 17 vagyok.
Ezek mind nyers adatok, viszont a legfontosabb, amit rólam tudni kell, hogy
nagy directioner vagyok. Imádom az 1D-t. Közülük nincs kedvencem, egyik fiúba
se vagyok szerelmes.
Van négy legjobb
barátnőm, elválszthatatlanok vagyunk. Neveik: Vanessa, Anne, Rebecca és Sarah.
Teljesen különbözőek vagyunk: én elég csendes vagyok normális helyzetekben, de
ha feldühítenek vagy esetleg izgatott vagyok akkor a sakál is elmenekül a
hangom mellől. Nessa az a bájos típus, Anne az életvidám kislány, Beccanak
folyton szerelmi csalódása van ezért sokszor depis,de mi vigasztalni próbáljuk.
Végül Sarah. Talán ő áll legközelebb hozzám. Olyan vidám, de mégis lehet vele
beszélgetni az élet nagy dolgairól.
Jelenleg egy
repülőben ülök. Éppen Londonba tartunk. Furcsa, hogy mit keresek ilyen messze Amerikától,
de mindenre van magyarázat. Éppen egy One Direction koncertre tartunk.
Karácsonyra kaptam a jegyeket. Vissza is idézem:
“Anya
felkiáltott, hogy menjek le, mert ajándékbontás van. Lassan leereszkedtema
lépcsőn. Utáltam a Karácsony ezen részét. Már nem tudom, hogy mondjam, hogy “köszönöm,
jaj de gyönyörű”, meg ezeket. Általában hülye ajándékokat kapok, szóval most sem várok mást.
-Juj, alig várom,
hogy megnézzem mit kaptam!-lelkesedett anyu.
Mindenki
kibontotta az ajándékát, én következtem. Egy kisebb ajándékzacskót vettem magma
elé, és pár csokit és egy borítéket találtam benne. Óvatosan kinyitottam és
egy..egy..egy…ÚRISTEN! Síkitani kezdtem, körbe-körbe ugráltam a szobában!
Kaptam, kaptam egy koncertjegyet méghozzá egy 1D koncertre! Váááá!...”
Jól esik ezekre a
dolgokra visszaemlékezni. Most mindjárt száll le a repülőnk. Nagyon izgatott
vagyok. Kár, hogy a legjobb barátnőim nem lehetnek itt. Ők nem akkora
directionerek, mint én…
Apa ráncigálása
ébresztett fel, biztosan elaludtam. Ekkor mondták be éppen, hogy öveket
becsatolni, meg blablabla. Pár perc múlva landolt a gép. Leszálltunk, és a
csomagjainkért sétáltunk.
Jöttek a szalagon
a bőröndök. Világoskék bőrönd. Megvan ez az anyué. Fekete bőrönd. Az apué. Még
jött pár kisebb táska ami még a mienk volt, de az én bőröndöm sehol. Kezdtem
ideges lenni. Nem azért jöttem Londonba, hogy táskák után vadásszak, hanem,
hogy One Direction koncertje menjek, amire több éve várok.
Véget ért a
bőröndök sokasága, de az enyém nem jött meg. Anya odament a tudakozóhoz, de ott
azt mondták holnapra újra átfésülik, hol keveredhetett el. Ez most komoly?
Elindultunk a szálloda
felé, ahol foglaltunk szobát. Már késő délután volt, szóval semi nagy dolgot
nem terveztünk mára. Mikor kipakoltunk és kaptam anyától egy polót és egy
rövidnadrágot. Az ő ruháiban kellett lennem, mivel én ugyebár egy neszeszerrel
maradtam. Legalább meg tudok fésülködni holnapra. Nem semmi.
Már nagyon várom
a koncertet, remélem minden jó lesz. Persze anyáékat megfőztem, hogy maradjunk
másnapra is, mert autogrammosztogatás lesz. Most jobb lesz ha lefekszem, holnap
nagy nap vár rám…