2014. június 12., csütörtök

4. rész#  Haza vagy mégsem?

„Szuszogást halottam magam mögül. Csak egyvalaki lehet.
-NIALL JAMES HORAN!!!-kiabáltam.”
Ez nem lehet igaz. Az ír manó mikor került ide? Éjszaka jött volna át? Csak annyit tudtam, hogy nagyon idegesen vagyok. Még az ordibálásomra sem ébredt fel.
Most vettem észre, hogy milyen pózban is fekszünk. Niall keze a polóm alatt, majdnem OTT. Az egyik lába pedig átvetve a derekamon. Úristen. Akármilyen sztár, nem érdekel idáig nem mehet el! Nem és kész!
-NIALL HORAN!!-kiabáltam a fülébe, és kimásztam szorítása alól. El kezdtem ráncigálni a karjaitól fogva, mire egy morgás kiséretében kinyitotta a szemeit. Sokatsejthetően mosolygott fel rám:
-Na, Ninus, milyen érzés volt így ébredni?-azt a perverz mindenit, most komolyan.
-Ne Ninusozzál, és nem, nem volt jó érzés, te perverz disznó!-mondtam hevesen gesztikulálva.
-Ja oké. Amúgy ha gondolod akkor a húzd le a polódat, mondjuk nekem így tökéletesen megfelel.-vigyorgott el.
Lenéztem magamra, és láttam, hogy a pizsamafelsőm a melltartómig fel van csúszva. Kipirultan kaptam le a fejemet. Ekkora cikit! Gyorsan lehúztam, és viszonylag nyugodtam néztem újból Niall gyönyörű kék szemeibe.
Most biztosan azt gondoljátok, hogy hülye vagyok, mert magamban dicsőítem az ír énekest, de vele flegmán beszélgetek. Az az igazság, hogy nagyon is kedvelem Niallt, csak nem adom könnyen a bőröm. Ilyen egyszerű.
Na de térjünk vissza a jelenbe. Niall tök cukin méreget. Mintha hirtelen elfelejtette volna a perverz énjét. Mondjuk, gondolom nem sokáig.
-Jól aludtál, kedves?-kérdezte édesen.
-Szerencsére igen, mert a tudatlanságom oda vezetett, hogy azt hittem egyedül vagyok...-forgattam a szemem.
-Hihi, olyan cukin aludtál, muszáj volt magamhoz öleljelek!-vigyorgott. Na üdv „Niall perverz énje”.
-Persze, föltétlen szükséges volt...-ráztam a fejem.

Niall szemszöge:
-Na akkor, kicsilány, mostmár beszéljük meg, hogy miért is bolyongtál az utcán tegnap este?
Töviről hegyire elmesélt mindent. Hogy csak azért maradt Londonban, hogy velem találkozhasson, hogy ha én fogadtam volna be akkor hajléktalan lenne. Sajnáltam, hogy ezeken át kellett mennie, de őszintén örülök, hogy itt van. A kívülállók, akik csak a nevemet ismerik, azok nem tudnak semmit. Csak a macsó énemet látják, mert azt is mutatom. Azt viszont nem tudják, hogy belül egy érzékeny, szeretetet kereső srác vagyok. Ninának eddig az előző énemet mutattam, de majd szeretném ha teljesen megismerne. Azt akarom, hogy velem legyen, hogy az enyém legyen. És ez nem csak birtoklási vágy, hanem kibontakozó szerelem. Legalábbis részemről.
-Na mostmár jobban vagy?-kérdeztem kedvesen, és magamhoz öleltem. Kivételesen nem ellenkezett, ami nagyon jól esett.
-Igen, köszönöm neked...-szipogta.
-Na gyere, ne sírj! Szeretnéd, hogy elmenjünk valahova?
-Nem, Niall nem lehet, haza kell mennem. Még a mai járattal. Sajnálom.
-Ne, ne hagyj itt!-szaladt ki a számon.
-Ööö, de hát neked van millió egy barátod, köztük 4 olyan mintha a testvéred lenne. Minek kellek ide én? Én, egy lány a sok rajongó közül, akit valahogy, nem tudom milyen csoda folytán, de a sors megajándékozott egy csodával? Csodával, vagyis, hogy itt lehetek melletted, hogy feltűntem neked? Hogy befogadtál! Mire vagyok én, mire kellek neked? Mire?
-Nina, én csak...nekem csak kiszaladt a számon,de ne értsd félre, nagyon bírlak. Viszont ez most nem esett jól. Nem esett jól az, hogy nem értékeled magad eléggé. Mintha egy senki lennél. Ha úgy gondolod, menj. Ha ez a helyes...De..nem akarom...-pillogtattam, és a hajamba túrtam mindkét kezemmel.
-Niall, én..ez..most..mindegy megyek, szia. És mégegyszer köszönöm...-mondta és kiment az ajtón.
Olyan tíz percig ülhettem egy helyben, mikor meghallottam újból a selymes hangját immáron a bejárati ajtótól.
-Viszlát örökre, Niall James Horan.
Elment. Én pedig hagytam...

Nina szemszöge:
Felültem egy városi buszra. Szerencsére jegyet tudtam venni, mivel Niall lakása mellett pont volt egy valutaváltó. Miközben zötykölődtem a járművön, foglaltam jegyet az egy óra múlva induló repülőre. Egyenesen Los Angelesbe. Az én otthonomba.
Meglepett Niall reggeli viselkedése. Mintha lenne érzékeny része is a lelkének a macsóság mögött. És amiket mondott: „Nem esett jól az, hogy nem értékeled magad eléggé. Mintha egy senki lennél.” Azt hiszi,  természetesnek kéne vennem, hogy ő csak úgy foglalkozik velem? Szerintem ő nincs tisztában azzal, hogy mennyien lettek volna tegnap estétől ma reggelig az én helyemben? Ő nem tudja, hogy hány lány sír miatta? Nem ért semmit.
Megérkeztem a repülőtérre. Nagy a nyüzsgés, mindenki siet. Még volt fél órám a felszállásig, ezért gondoltam veszek valami újságot, hogy ne unatkozzak. Bár ne tettem volna.
Az egyik brit pletykalap címlapján ÉN tűndököltem. Éppen Niall házából siettem ki enyhén kisírt szemekkel.Gyorsan kifizettem, leültem egy padra és olvasni kezdtem:
„ Új fejlemény! Az világhírű brit fiúbanda, a One Direction szőke szívtiprójának, Niall Horannek talán új barátnője van! A minap látták az ismeretlen lányt kijönni az ír énekes lakásából. A rajongók már találgatnak, de senki nem tud semmi biztosat. Hamarosan jelentkezünk az új fejleményekkel!”
Ettől tartottam. Ez nem hiányzott most egyáltalán nekem. Idegbetegen csaptam le a padra a magazint. Ehhez nincs idegrendszerem. Rohantam a mosdóba, hogy kicsit megmossam az arcomat.
Hirtelen hallottam a hangosbemondóban, hogy kezdjük elfoglalni a helyünket a járművön.
Már a bejáratnál álltam, mikor meghallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Hátrafordultam. Meghökkenve néztem a szőke fiút. Hát mégis utánam jött...
Xx
Helló, itt volna a 4. fejezet is. Ha kiváncsiak vagytok a fejleményekre, akkor pipáljatok, komizzatok, illetve iratkozzatok fel! J




2014. június 4., szerda

3. rész# Nála

“Húsz perc múlva már nálam volt a csomagom. Mindenem megvolt szerencsére. Elkezdtem sétálni. De ekkor belém nyílalt a felismerés. Nincs hol laknom. Sírva rogytam a hideg betonra. Mit tegyek?”
A könnyeim patakokban folytak le az arcomon. Ennyire hülye nem lehetek? Azt hiszem anya jól tippelte meg, hogy a holnapi gépre felszállok. Nincs itt semmi keresnivalóm. Még örülni, sem tudok, annak ellenére, hogy fél órája velem megtörtént a világ nyolcadik csodája. Nem éreztem semmit, pedig a szívem még mindig hevesen zakatolt.
Persze az eső újból rákezdett.Már nagyon fáztam. Gyorsan feltápászkodtam a földről, és behúzódtam egy eresz alá. Kinyitottam a bőröndöm és kivettem belőle egy kabátot, amit magamra vettem. Újból lekuporodtam. Már szédültem is. Még szerencse, hogy ettem valamit Niall-lel a Nando’s-ban. Ha nem tettem volna már rég elájultam volna. Gyorsan keresngélni kezdtem a zsebemben, és előkotortam a pénztárcámat. Csodás, egy nagyon kevés pénzem volt, de az amerikai dollár. Fontom egyáltalán nem volt. És nem hinném, hogy találnék egy valutaváltót...
Idegesen és fáradtan indultam el London utcáin. Azt is tudtam, hogy foglalnom kéne jegyet a holnapi gépre, csakhogy a telefonom is lemerült.
Már sötétedni kezdett. Én pedig azt hiszem a város szélén jártam. Már csurom víz voltam, teljesen átfagytam. Az arcomra, a nyakamra és a karjaimra rárakódott a kosz. Pocsékul éreztem magam. Olyan fél kilenc fele járhatott az idő, amikor egyszerűen lerogytam egy füves részre, egy kerítésnek dőltem. A szemhéjam ránehezedett a szememre. Nagyon fáradt voltam. Elszúnyókáltam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egy erős kar tartásában éreztem magam. Nem tudom ki lehetett az. Attól rettegtem, hogy elrabolnak és kitudja mit tesznek velem. Nagyon féltem, de meg sem tudtam mozdítani fájó végtagjaimat.
Újból elalhattam, mert most egy világos helyiségben ébredtem. Párnákkal voltam körülvéve, és valaki betakart egy pokróccal.
Felkönyököltem és szétnéztem. A bőröndöm ott volt a kanapé mellett, amelyen feküdtem. Egy mosolygó arcot pillantottam meg, még a szívverésem is leállt egy másodpercre.
-Szívem, jobban vagy már?-ült le mellém az illető.
Szívem. Szívemnek szólított. Azt hiszem a mennyországban járok.
-P-p-persze, köszi...-uhh, remegett a hangom.
-Na, baby, ha akarsz letusolhatsz, és átöltözhetsz! Ha nem te akarod, akkor én is szívesen megteszem neked!-mosolyodottt el perverzen.
-Kösz, de egyedül is menni fog!-vágtam oda kicsit flegmábban.-Ja és ne hívj baby-nek. Kösz.-és felsétáltam a lépcsőn. Sztár ide, sztár oda ne lépjük túl a határokat.
Felszaladtam a lépcsőn, de a tetején megálltam. Elég idétlenül visszabotorkáltam, és erőltetetten mosolyogtam Niallre.
-Öhm, hol a fürdő?
-Várj megmutatom-röhögött.
Újból felbaktattunk az emeletre, ő pedig megmutatta a szobákat meg persze a fürdőt. Bementem. Gyors zuhany után megtörülköztem és tiszta ruhába bújtam. A hajamat is megmostam, ezért meg kellett szárítanom. Miután kész lettem laza mozdulattal bekötöttem.
Elhagytam a szobát, és az ír szőkeséggel találtam magam szemben.
-Gyere ez itt a vendégszoba, itt fogsz aludni! Feltéve, ha nem szeretnél velem aludni.-mosolygott csábítóan.
-Köszi, ez a szoba tökéletesen megfelel.-forgattam a szemem.
Bementem a szobába és az ágy mellé toltam a bőröndöm.
-Niall kérlek ülj le, meg kell beszélnünk valamit!
-Rendben, mit?
-Nem maradhatok itt. Holnap fel kell ülnöm a repülőre és irány Los Angeles. Itt nincs mit csináljak, munkát nincs hol szereznem...
-Ne butáskodj! Itt maradsz velem, legjobb barátok leszünk, vagy még tö...
-Ne, Niall! Ne mondj semmit kérlek! Ez így nem helyes. Holnap hazamegyek...
-Nem mész haza, érted?-mondta tagoltan. Meglepődtem, hogy ilyen határozott is tud lenni.
-Jó majd meglátjuk, most aludni szeretnék, na jóéjt!-küldtem ki a helyiségből. Lassan kivánszorgott, és egy laza intés után becsukta maga mögött az ajtót.
Pizsamára cseréltem a ruhámat.


Lehajtottam a párnára a fejem.  A mai napon gondolkodtan. Annyi minden történt ebben a 24 órában. El sem hiszem. És most itt fekszek Niall Horan vendégszobájában. Egyáltalán hogy talált meg?
Kopogást hallottam.
-Gyere.-szóltam.-Még nem alszom.
Óvatosan belópódzott, és leült az ágyra.
-Bocs, hogy visszajöttem, de nem mondtad el, hogy hogyan kerültél ide a házam elé?
-Hát...Az hosszú történet...-nem akartam, hogy megtudja, hogy jelenleg hajléktalan vagyok.
-Van időm. És úgy látom te sem tudsz aludni.
-Kérlek, Niall majd holnap. Most nem szeretnék erről beszélni. Kérlek menj ki jóéjszakát!-küldtem ki újból a szobából, talán kicsit durvábban mint kellett volna.
-Jó oké persze mindegy...-legyintett lemondóan.
-Várj! Ne haragudj, csak nagyon fájdalmas ez nekem.-letöröltem pár könnycseppet.
-Renden semmi baj, elmondod majd holnap-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm.
Már  lépett volna ki az ajtón, amikor még egyszer visszaszólt:
-Biztos ne aludjak itt?-kacsinott oly’ csábosan.
A homlokomra csaptam. Hogy is felejthette el 10 percig a perverz énjét? Foggalmam sincs, de most visszatért. Éljen.
-Jaj, húzz már ki!-léptem utána nevetve.
-Biztos? Szerintem elég kecsegtető ajánlat!-vigyorgott somolyogva.
-Jaj, menj már!-toltam ki az ajtón, erre újból megszólalt.
-Kapj el ha tudsz! Háhá!
Utána szaladtam. Lányosan ugrándozott, miközben játékosan jajgatott. Már a hasamat fogtam a röhögéstől. A padlóra rogytam, és fetrengtem rajta. Niall felkapott az ölébe és úgy kezdett futkorászni. Idegbetegen kapálósztam az ölében, mint egy két éves gyerek.
Szerencsémre csak a szobáig vitt, és letett az ágyra. Elkezdett felém hajolni. Gyorsan kapcsoltam. Elfordítottam a fejem, és betakartam magam a paplannal. Orral esett le az ágyra.
-Héé!-jajdult fel.
-Jaj, az a nagyon kemény ágy!-kacagtam.
-Na jó, te közveszélyes vagy én húztam.-mondta, és elhagyta a szobát.
Nem sokkal később álomba merültem. Viszonylag nyugodt éjszakám volt, de az ébredés az kevésbé.
Szuszogást halottam magam mögül. Csak egyvalaki lehet.

-NIALL JAMES HORAN!!!-kiabáltam.