I Need Your Love

2. rész# Telefonhívás 

Reggel boldogan ébredtem. Hisz ma még jobb lesz, mint a koncerten. Hamar felöltöztem, reggeliztem és anya elvitt abba a plázába, ahol autogrammosztogatás volt a fiúk részéről.

A pláza be volt zárva. Persze be lehetett menni, de nem azoknak akik csak vásárolni akarnának. Ki volt írva. Csak One Direction rajongóknak. Kacagnom kellett.

Bementünk és ez a látvány fogadott.

Durva, hogy ezt a sort végig kell állnom, de megéri. Én is befurakodtam a sorba és titkon reménykedtem, hogy összefutok Shennával. Bár ennek kevés volt a valószínűsége, mivel itt többezer directioner állt sorba. Mindenki visított, sikított, főleg akik még nem kapták meg amit szerettek volna.

Már vagy három órája ott álldogáltam. Már délután két óra volt. Már a kiáltozásba is belefáradtam. Szerencsére még csak páran voltak előttem.

Tíz perc múlva rajtam volt a sor. Először Liamhez mentem, mert ő  volt a legszélén. Majd Harry, és Louis. Mind az ötön mosolyogtak, mint minden rajongónak. Niallhöz érkeztem. Letettem elébe a lemezüket vagy két posztert és a polómat. Vártam, hogy írja alá. Nézett egy darabig majd elmosolyodott. Én is vigyorogtam. A szívem hevesen zakatolt. Nem föltétlen Niall miatt, hanem minden miatt. Hogy a közelébe lehetek ennek az öt tökéletes srácnak.

Niall mindent szerre aláírt. A CD következett. Ráírta a nevét, és megfordította, valamit oda is irogatott, de nem figyeltem. Gondoltam ez is a dedikáláshoz tartozik. Végül Zaynhez mentem, tőle is megkaptam mindent.

Körülbelül fél órába tellett, mire kiértem a tömegből, és kiléptem az ajtón. Ekkor eszembe jutott, hogy mi lehet a lemez hátán. Egy telefonszám állt rajta. Vajon kié lehet...az öve? A Niallé?

Gyorsan visszafutottam. Az első lánytól megkérdeztem:

-Neked is van telefonszám a lemezed hátán?

-Nem nincs.

Még vagy tíz embert végigkérdezgettem, de senkinek sem volt rajta. Csak nekem. Huhh.

Nem tulajdonítottam nagy jelentőseg egyelőre ennek. Megcsengettem anyujékat, hogy jöhetnek értem. Tizenöt perc múlva meg is érkeztek.

-Kicsim, most elmegyünk enni, de azután indulunk a reptérre, és irány haza.

-Rendben.-válaszoltam.

Bementünk a McDonald’s-ba. Leültünk egy szabad assztalhoz és rendeltünk. Eszembe jutott a telefonszám. Ennek a végére kell járnom. Ki mentem a mosdóba és tárcsáztam. A harmadik csörgésre felvette:

-Helló, itt Niall Horan!

-Szia...-nyeltem egy nagyot. Tényleg ő.

-Nem ismerem a hangodat, honnan tudod ezt a számomat, hacsak nem az a lány vagy, akinek megadtam a telefonszámom a dedikáláson?

-De az volnék..-dadogtam.

-Oh, szuper. Ne izgulj. Gyere ötre a Nando’s étterembe. Szia.-azzal letette.

Négy óra van. Elmenjek-e? Döntenem kell. Ha el akarok menni, akkor itt kell maradnom Londonban. Mert anyáék százas, hogy ezért nem maradnának itt. Nem, Nina ne hülyéskedj, mész haza szépen, s kész. Kitudja valami átverés és nem is Niall-lel találkoznék? Hát ennek nagyobb a valószínűsége.

Fél óra múlva ott voltunk a reptéren. Már sorban álltunk a felszálláshoz. Ekkor belém nyílalt valami. Mintha egy jel lenne. Itt kell maradnom. Akár mi is lesz.

-Anya, apa és nem megyek haza, kérlek ne kérdezzétek miért!

-Ne butáskodj, gyere!

-Nem új életet akarok kezdeni méghozzá itt!-jelentettem ki határozottan.

-Ne most döntsük el, majd otthon megbeszéljük...-próbálkozott apu.

-Apa, kérlek szálljatok fel! Itt akarok maradni. Kérlek engedjétek meg. Ez az én helyem a világban..-kezdtem a drámai beszédet.-Úgy érzem ide tartozom. Mondjátok meg Sarahéknak, hogy szeretem őket. És titeket is. De itt kell maradnom...

-Kicsim, ezt nem lehet...

-MUSZÁJ!! Értsétek meg!-már sírva könyörögtem.

-Rendben maradj, de látom előre, hogy a holnapi gépre felszállsz.-sóhajtott anyu. Könnyes búcsút vettünk, és ott maradtam egyedül.

Kimentem az utcára. Ekkor nyílalt belém, hogy itt maradtam egy bazinagy városban, ruhák nélkül, mivel ugye a bőröndöm még nincs meg, és még azt sem tudom, hol van a Nando’s. Szép.

Leszólítottam pár embert, hogy megkérdezzem, merre van az étterem. Szerencsére csak két utcányira volt. Futva tettem meg ezt az utat, mert már csak öt percem volt. Közben  persze az eső is rákezdett. Bőrig áztam, a cipőmben locsogott a víz, mire odaértem.

Beléptem az épületbe. Ahogy kinéztem, még csoda lesz ha Niall felismer. Rámtapadt a türkizszínű polóm, a farmerem is tiszta víz volt. A converse-m fűzője ki volt oldódva. Hát nem néztem ki túl csodásan.

Egy napszemüveges, csuklyás ?férfi? ült az egyik sarokban. Más vendég nem nagyon volt, szóval gondoltam odamegyek. Rögtön felpattant, úgy hogy a csuklya leesett a fejéről. Látszott a szőke haja.

-Szia, örülök, hogy eljöttél, Niall vagyok!

-Helló..Nina Walker...-rágtam a szám szélét.

-Ne légy zavarba...-mondta azzal a szívdöglesztő mosolyával. Mi? Szívdöglesztő? Mi lett velem? Mindegy.

-Bocs, hogy a telefonban olyan hirtelen lemádtalak, csak kellett menjünk studióba a fiúkkal.-közölte tök lazán. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Azt hiszem most ha ezt tudná, akkor megölne a többi directioner. Hát szép az élet. Most nekem főleg.

-Jaj, semmi baj, csak annyi, hogy gőzöm sem volt, hogy hol a Nando’s.-nevettem fel először jóízüen.

-Ez most komoly? Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben ki kell, hogy tanítsalak gyorséttermekből!-kacagott. Mi? Elkövetkező hetek? ...Úristen.

Még sokat beszélgettünk, mindent elmeséltem magamról és ő is. Nagyon jó fej srác, nincs elszállva a hírnévtől, mint ahogy azt egyesek gondolják. Szerintem, ez egy nagyon jó barátság kezdete.

-Na bocsesz, csajszi, most mennem kell, de majd hívlak!-közölte. Adott két puszit, és kisétált az étteremből.

Ott ültem lefagyva. A szám is tátva maradt. Imádom ezt a laza stílusát!! Víííí! Na jó elég lesz. Még az eladónő is mosolyogva figyelt, ő is tudta, hogy éppen Niall Horan-nel volt találkozóm. Huhh.

Elköszöntem a kiszolgálótól és kiléptem az utcára. Megcsendült a telefonom. Vajon megint ki az?

-Haló.-szóltam bele.

-Jónapot, ön Miss Walker?

-Igen, én volnék...

-Azért hívom, mert megkerült a bőröndje, a repülőtéren átvehető. Utólag is elnézést kérünk a kellemetlenségért. Viszlát!

-Köszönöm, viszlát!

Fejvesztve rohantam az utcán, szerencsére még emlékeztem, hogy hol van a repülőtér.

Húsz perc múlva már nálam volt a csomagom. Mindenem megvolt szerencsére. Elkezdtem sétálni. De ekkor belém nyílalt a felismerés. Nincs hol laknom. Sírva rogytam a hideg betonra. Mit tegyek?